Február 2. nemcsak a katolikus egyház – ekkor van ugyanis Gyertyaszentelő Nagyboldogasszony Napja, amikor a közösség Jézus bemutatását ünnepli -, de a néphagyomány szerint is nagyon fontos nap minden évben.
A népszokás úgy tartja, hogy a medve ezen a napon jön ki a barlangjából. Ha ekkor napsütéses az idő, tehát meglátja az árnyékát, visszabújik és további 40 napig elő sem dugja az orrát, mert még hosszú, kemény téli időjárásra kell számítani. Ha viszont borús idő fogadja, akkor kitörli mancsaival az álmot a szeméből és elindul táplálékot keresni, ugyanis hamarosan itt a tavasz!
E népi megfigyelés eredetéről nem tudni semmit pontosan, azonban Jókai Mórnak köszönhetően tudjuk, hogy „a magyar időjárási észleletek között rég fel van jegyezve, az bizonyos” (Az új földesúr című művében egész hosszan olvashattok erről a népszokásról és arról is, hogy az író maga mit gondolt róla).
Azonban a tudomány és a megkérdezett állatkerti gondozók szerint a medvéket ezen a napon is pont annyira érdekli az időjárás, mint az év bármely más napján. Eddig tehát nem tudta senki tényekkel alátámasztani azt, hogy a medvék valóban meg tudnák jósolni február 2.-án, hogy mikor jön a tavasz.
Ennek a népi hiedelemnek is, mint számos más tavaszváró, télűző szokásnak és szertartásnak is valószínűleg az az oka, hogy a régiek ugyanúgy várták már így február elején, hogy jöjjön a tavasz, mint mi.
Hisszük vagy sem, miért ne próbálhatnánk ki? Most, hogy ezt eldöntöttük, csak keresnünk kell egy barna medvét!
És mit tegyünk, ha nem tudunk róla, hogy a közelünkben medve élne? Szerintem örüljünk. A barna medvék valószínűleg nem jó szomszédok. Lehet, hogy működik a dolog a hűséges házőrzővel vagy a kedvenc plüssmackónkkal is? Hiszen a napsütésesben ők is árnyékot vetnek, borús időben pedig nem. Kell nekünk egyáltalán az a medve? Igen, kell. Biztosan sokan vannak akik nem tudják elképzelni a mai napot egy igazi húsvér medve nélkül! Ők felkereshetnek például egy közeli állatkertet, kirándulhatnak a jó levegőn és megpróbálhatják előcsalni a medvét a barlangjából. Vannak Állatkertek, ahol segítenek is ebben! Medvecsalogató programokat itt találtok idén:
http://miskolczoo.hu/programnaptar/medveles-miskolci-allatkertben
http://pecszoo.hu/esemeny/medve-napok-a-pecsi-allatkertben/
És hogy semmiképpen ne teljen el a nap medve nélkül fogadjátok szeretettel ezt a macis kifestőt és pihenjetek egy kicsit amíg a gyerkőc ügyeskedik!